Békés tüntetés volt Sopronban
Békésen, rendzavarás nélkül tüntettek csütörtökön este a Gyurcsány-kormány lemondását követelők Sopronban.
Dátum: 2006-09-22 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:03.400555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megmozduláson - a rendőrség és a szervezők egybehangzó becslése szerint - mintegy 600 ember vett részt. Lejátszották a miniszterelnök őszödi felszólalását, majd beszédek hangzottak el.
Mint Göbl György, a tüntetés főszervezője az MTI-nek pénteken reggel elmondta, a gyűlésen felszólalt Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, aki eddig minden nap beszélt az egybegyűltekhez. Mások mellett beszédet tartott egy 16 éves fiatalember is.
A szervezők és a rendőrség is megerősítette, hogy a tüntetésen semmiféle rendbontás nem volt, senkit nem vettek őrizetbe. A mintegy kétórás rendezvény után a tüntetők szétszéledtek.
MTI - fidesz.hu