Nem bízik Gyurcsány a főrendőrökben?
Gyurcsány Ferenc bizalma a jelek szerint megingott a rendvédelem irányítóival szemben. A miniszterelnök a nyár közepén Petrétei József szakminiszter által méltatlan körülmények között menesztett Hatala József altábornagyot, az ORFK volt közbiztonsági főigazgatóját kérte fel biztonsági tanácsadónak - értesült lapunk kormányzati forrásokból.
Dátum: 2006-09-22 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:08.839855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes: a tábornok eltávolítását - ezzel együtt Berta László bűnügyi főigazgató felmentését - Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter július elején, kéthetes határidőt megjelölve, előzmények nélkül jelentette be. A szakminiszter ekkor Bene László országos főkapitánnyal egyeztetve Szabadfi Árpádot, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség irányítóját nevezte ki az ORFK általános, a menesztett tábornokok feladatait összevontan ellátó helyettes vezetőjévé.
Rendőrségi szakértők szerint az elmúlt napok tüntetéseivel összefüggő irányítási feladatok, amelyek a szolgálati úton tartózkodó Bene László helyett Szabadfinak jutottak, meghaladták a tábornok képességeit. Úgy tudjuk, Hatala József nemleges választ adott a miniszterelnöknek.
Danks Emese kormányszóvivő érdeklődésünkre cáfolta a kormányfői felkérést.
Swendt Pál, Magyar Nemzet
fidesz.hu