Az MTV nyitott a Demszky-Tarlós vita megrendezésére
A Magyar Televízió (MTV), korábbi javaslatának megfelelően továbbra is nyitott a főpolgármester-jelöltet állító fővárosi listavezetők és a két legesélyesebb főpolgármester-jelölt közötti viták megrendezésére - közölte a közszolgálati médium hírigazgatója pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2006-09-22 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:12.520518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kert Attila utalt arra, hogy az érintetteket már több hete tájékoztatták arról, hogy a köztévé helyet adna a beszélgetéseknek, illetve vállalná a viták megrendezését.
A főpolgármester-jelöltet állító pártok listavezetőit szeptember 26-án este 9 órára, míg Demszky Gábor és Tarlós István főpolgármester-jelöltet 29-én estére várjuk a köztévé stúdiójába - mondta Kert Attila.
Hozzátette: utóbbi vitára akár egy nappal korábban, 28-án is sor kerülhet. Mint mondta, az MTV erre a változtatásra is "nyitott".
Kitért arra is, hogy a 28-ai, keddi vitára szóló meghívást már minden fél elfogadta, így várhatóan a köztévé stúdiójában ott lesz Demszky Gábor, az SZDSZ és az MSZP jelöltje, Tarlós István, a Fidesz és a KDNP által is támogatott független jelölt, valamint Katona Kálmán, az MDF, Zsinka László, a MIÉP és Székely Péter, a Munkáspárt jelöltje.
Korábban Tarlós István, a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt többször kettőjük közötti vitára hívta fel Demszky Gábort, az SZDSZ és az MSZP jelöltjét, ám a jelenlegi főpolgármester jelezte: csak a többi főpolgármester-jelölttel és listavezetővel együtt hajlandó vitázni.
MTI - fidesz.hu