A GVH 315 millió forintra bírságolta a Procter and Gamble-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 315 millió forint bírságot szabott ki a Procter and Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt.-ra a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartásáért - közölte a GVH az MTI-vel pénteken.
Dátum: 2006-09-22 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:13.129439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A GVH a szeptember 21-i tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Procter and Gamble a televíziós reklámjaiban valamint hostessei által adott tájékoztatásaiban azt állította, hogy Bonux mosóporuk tisztítóereje rendkívüli valamennyi, hasonló árú mosóporhoz képest.
Ezt a "rendkívüliséget" azonban nem alapozzák meg a tesztek eredményei, az állítás így túlzottnak tekinthető.
A GVH álláspontja szerint az is a fogyasztók megtévesztésének minősült, hogy a Procter and Gamble a tesztelést végző kutatóközpontot nem annak tényleges nevén nevezte meg, hanem az "Ariel tesztlaboratóriumra" hivatkozott, amely azonban ilyen néven nem létezik. A társaság ezzel a Bonux mosópornál magasabbra pozícionált Ariel termékre utalt, annak kedvező közmegítélését így tulajdonképpen rávetítette a Bonux mosóporra.
A GVH a bírság kiszabásánál egyebek közt arra is tekintettel volt, hogy a Procter and Gamble esetében hatodik alkalommal állapított meg a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást.
MTI - fidesz.hu