Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert indítanak Jánosi György ellen az ISM felmentett államtitkárai

Pert indít a jó hírnév megsértése miatt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ellen Bodor András, az ifjúsági tárca volt közigazgatási államtitkára és Szabó László, a tárca volt helyettes államtitkára.


Dátum: 2002-11-16 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:32.403010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két volt államtitkár erről szombati közleményében tájékoztatott. A közlemény szerint Jánosi György egy júliusi sajtótájékoztatón azt állította, hogy a leváltott állami vezetők felmentési idejük alatt két heti, 30 ezer kilométer autózásról szóló benzinszámlát kívántak elszámoltatni a minisztériummal.

A felmentett államtitkárok sérelmezik, hogy az őket méltatlan helyzetbe hozó vádakat a miniszter nem helyesbítette, holott erre levélben is kérték őt - derül ki a közleményben.

Bodor András és Szabó László keresetükben azt kérik, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság tiltsa el Jánosi Györgyöt a további jogsértésektől és kötelezze elégtétel adására a nyilvánosság előtt. A felmentett állami vezetők fejenként százezer forint kártérítés megfizetését is kérelmezik, az összeget megítélése esetén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlanák fel - tartalmazza a közlemény.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek