Gyurcsány beteges hatalomféltése Óbudán is viszályt szít
Elvárjuk, hogy a paranoiás és hazudozó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondjon, és nem tűrjük, hogy beteges hatalomféltésből a III. kerületben is zavargásokat és ellenségeskedéseket szítson - írja közleményében az óbudai Fidesz.
Dátum: 2006-09-22 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:13.788641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz III. kerületi szervezete megdöbbenve és felháborodva értesült arról, hogy Juhász Ferenc MSZP alelnök arra utasítja a III. kerületi MSZP-s politikusokat és párttagokat, hogy megfigyeljék és dokumentálják más pártok rendezvényeinek a résztvevőit.
Mi, III. kerületi polgári politikusok és demokraták minden fórumon tiltakozunk az ellen a szélsőséges tendencia ellen, mely a kommunista és a fasiszta diktatúra legvisszataszítóbb tulajdonságait akarja újjáéleszteni. Nem tartjuk jónak, hogy az MSZP vezetése besúgásra, lehallgatásra, provokációra és megfélemlítésre buzdítja a III. kerületi szocialistákat. Ebből már 89-ben is elegünk volt, és most sem kérünk belőle.
Felkérjük a III. kerületi felelősen gondolkodó, és magukat szociáldemokratáknak vallókat, hogy utasítsák vissza Juhász Ferenc szélsőséges és antidemokratikus elképzeléseit.
Elvárjuk, hogy a paranoiás és hazudozó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondjon, és nem tűrjük, hogy beteges hatalomféltésből a III. kerületben is zavargásokat és ellenségeskedéseket szítson.
Felkérjük Pető György polgármester-jelöltet és a szocialistákat, hogy pártkatonáikat rendeljék vissza az utcákról és fejezzék be a feltételezhetőleg titkosszolgálati eszközöket is felhasználó lakossági megfigyeléseket és megfélemlítéseket.
Mi békét akarunk!
Budapest, 2006. szeptember 22.
Fidesz III. kerületi szervezet