Visszavonást követel az MSZP egyik tagozata is
A Gyurcsány-csomag, a Zöld Könyv és a konvergenciaprogram azonnali visszavonását követeli a kormánytól a Magyar Szociális Fórum. A fórum által közzétett nyilatkozathoz számos társadalmi és civil szervezet mellett a Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata is csatlakozott.
Dátum: 2006-09-22 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:16.651272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilatkozat szerint Gyurcsány Ferenc és kormányának gazdaságpolitikája, antiszociális intézkedései és tarthatatlan erkölcsi alapállásai miatt ma Magyarországon súlyos politikai válság van, amit a leghamarabb meg kell oldani.
- Mi magunk is azt szorgalmazzuk az MSZP-n belül, hogy igenis a kormány, illetve az MSZP folytasson széleskörű és állandó párbeszédet a jelenlegi helyzetben is a szakszervezetekkel, civil szervezetekkel, és mindenféleképpen korrigálják demokratikus irányba ezeket a programokat - közölte Sipos József, az MSZP társadalompolitikai tagozatának ügyvezetője.
hirtv.hu - fidesz.hu