Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: nagy szükség van a kereszténydemokrata értékekre

Orbán Viktor a jobbközép erők összefogása melletti elkötelezettségét hangsúlyozta szombaton Budapesten a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnökségének ülésén - a párt vendégeként - elmondott beszédében.


Dátum: 2002-11-16 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:32.700720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus sürgette, hogy a KDNP és a Fidesz 3-3 fős delegációja mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz az együttműködés intézményes formáinak kidolgozása érdekében.

0rbán Viktor arra kérte a KDNP-t, hogy jelöljön ki egy személyt, aki az ő legközelebbi munkatársa, adott esetben helyettese lesz az Európai Néppártban, ahol Orbán Viktor jelenleg alelnöki tisztet tölt be.

Gratulált azoknak, akik állhatatos, kitartó munkájuk révén visszaszerezték pártjukat.

Mint fogalmazott: a kereszténydemokrata politikusoknak köszönhetően kormánya 1998 és 2002 között európai összehasonlításban a "legkereszténydemokratább" döntéseket hozott.

Az elmúlt négy évről szólva kiemelte, hogy kormánya kereszténydemokrata szellemben megerősítette a családokat, a vallásszabadságnak megteremtette pénzügyi és intézményi feltételeit, és radikálisan megemelte a minimálbért. Mint mondta: szintén a kereszténydemokrata politikusok indíttatására vezették be a tőzsdei árfolyamnyereség adóját, amelyet a mostani kormány eltörölt. Aláhúzta: pártjában a kereszténydemokrata politikusok jó hatást gyakoroltak a fiatalokra. Orbán Viktor szerint az a hat év, amelyet közös frakcióban töltöttek nem veszett el, hanem "megtermékenyítette" a jobbközép politikai életet.

Az európai uniós csatlakozással kapcsolatosan leszögezte: annak célja nem a nemzeti érdekérvényesítő képesség feladása, hanem éppen megerősítése. Mint fogalmazott: "az internacionalisták" az ország függetlenségének egy jelentős részét fel kívánják adni.

Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás szerint Magyarország átadná a nemzeti szuverenitás egy részét Brüsszelnek. - Csak azt tudjuk elfogadni, hogy bizonyos nemzeti hatásköröket az Európai Unió tagállamaival közösen gyakoroljunk - szögezte le.

Azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy az EU bármilyen jogrendjét a magyar alkotmány és a magyar jogrendszer fölé helyezzék.

Az ülésen szünetében tartott sajtótájékoztatón Varga László, a KDNP elnöke elmondta, hogy jelenleg a párt újraépítésén dolgoznak. Hangsúlyozta, hogy a KDNP a nemzeti összefogásban együtt kíván működni a Fidesszel, az MDF-fel és az újjáalakuló FKGP-vel. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) - mint mondta - a KDNP jelenleg együttműködik, de várhatóan később összeolvad a két szervezet. A KDNP parlamenti frakció alapítása Varga László szavai szerint már felvetődött, de egyelőre nincs napirenden.

Elmondta, hogy a más pártokkal való együttműködésről tárgyaló delegáció tagjai: Harrach Péter, Mikola István és Latorcai János elnökségi tagok, parlamenti képviselők, valamint részt vesz a munkában Szakolczai György, a KDNP főtitkára is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek