Az erőszak sehova nem vezet
A csepeli Fidesz elítéli a helyi MSZP-s iroda elleni rongálást. Közelményükben megjegyzik, hogy tavasszal háromszor is megrongálták a Fidesz csepeli szervezetének irodáját, ám a helyi MSZP a kérés ellenére sem ítélte el az erőszakos cselekményeket, mindössze cinikus válaszokra futotta tőlük.
Dátum: 2006-09-22 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:22.156504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erőszak nem old meg vitát, nem tud felelősen dönteni, nem tudja megoldani közös problémáinkat. Az erőszak csak erőszakot szül.
Amikor a tavaszi országgyűlési választások alatt egymás után három alkalommal is megrongálták a Fidesz csepeli szervezetének irodáját, arra kértük az MSZP csepeli szervezetét, ítéljék el az erőszakos cselekményeket. Az MSZP kérésünkre cinikus választ adott, azt állították, hogy hisztérikus hangulatot akarunk kelteni.
Az Info Rádió híre szerint a mai nap egy álarcot viselő ismeretlen betörte az MSZP csepeli irodájának üvegajtaját, majd elmenekült.
A Fidesz csepeli szervezete nevében elítéljük az elmúlt héten elharapódzott esztelen és értelmetlen erőszakos cselekményeket. Elítéljük a csepeli MSZP iroda elleni támadást, örülünk, hogy az ijedtségen túl
senkinek nem lett baja. Arra kérünk minden csepeli polgárt - akár jobb akár baloldali szavazók -, hogy békességben várják ki a Gyurcsány Ferenc beszéde miatt kirobbant politikai botrányt végét.
Furkósbottal, utcakövekkel csak rombolni lehet, demokráciát építeni nem. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy október 1-jén szavazatainkkal fogunk véleményt mondani a kormányfő hazugságairól. Éljen mindenki állampolgári jogával, és menjen el szavazni!
Ábel Attila
Elnök
Fidesz csepeli szervezete
Németh Szilárd
Polgármesterjelölt
Fidesz-KDNP