Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békésben öt városban követelik a kormányfő lemondását

Békés megyében péntek este öt városban tartanak, illetve tartottak demonstrációt azok, akik a kormányfő lemondását követelik.


Dátum: 2006-09-22 20:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:23.113545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hét első napja óta minden este összegyűlnek a tüntetők Békéscsabán, Gyulán és Szarvason, a hét közepétől Békésen és Mezőberényben is. A rendőrségtől származó információk szerint a demonstrációk eddig békésen zajlottak, nem igényeltek rendőri intézkedést. Pénteken este Békéscsabán, a Kossuth téren ismét mintegy 100-200 ember gyűlt össze, akik később a város egyik kerülete felé indultak és közben hangosan Gyurcsány Ferenc távozását követelték. A demonstrációt a rendőrök biztosítják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek