Pervez Musarraf letette a hivatali esküt
Pervez Musarraf pakisztáni elnök szombaton letette a hivatali esküt, így öt évig ismét ő a dél-ázsiai ország államfője. Három év óta először ülésezett a pakisztáni parlament.
Dátum: 2002-11-16 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:33.360468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pervez Musarraf mandátumának meghosszabbításáról az idén tavasszal tartott népszavazás döntött, az államfő akkor megszerezte a szavazatok túlnyomó többségét. Az államfői palotában tartott egyórás beiktatási ceremóniát élő adásban közvetítette a televízió is. Az elnök továbbra is betölti a hadsereg főparancsnoki tisztét.
Pervez Musarraf eskütételét követően megtartotta három év óta első ülését a parlament. Ezzel hivatalosan is véget ért az országban a három évvel ezelőtt a jelenlegi államfő által bevezetett katonai kormányzás.
A dél-ázsiai országban a múlt hónapban tartottak parlamenti választásokat és a Pakisztáni Muzulmán Liga (Kuaid-a-Azam) szerezte a legtöbb, szám szerint 103 helyet.
MTI - fidesz.hu