Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irak még nem önállósodna

Amíg az iraki biztonsági erők nem tudják önállóan ellátni feladatukat, addig az arab ország nem kezdeményez tárgyalásokat az amerikai vezetésű nemzetközi erők kivonásának menetrendjéről - mondta Dzsalal Talabani iraki államfő pénteken, az ENSZ közgyűlése előtt felszólalva.


Dátum: 2006-09-22 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:24.682181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki kormány elkötelezett a nemzeti megbékélési terv mellett, ami reményeik szerint el fog vezetni a biztonság megteremtésének feltételeihez. Ezzel egy időben előrehaladás tapasztalható az iraki fegyveres erők létrehozásában, de továbbra is szükség van a többnemzetiségű erők jelenlétére. "Jelenlétük a jelenlegi körülmények között alapvető fontosságú, amíg be nem fejeződik a terrorizmus felszámolására és a biztonság megteremtésére képes fegyveres erők létrehozása - fogalmazott. - Csak azután lehet szó arról, hogy tárgyalásokat kezdjünk a többnemzetiségű erők kivonásának menetrendjéről".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek