Ismét a kormány leváltását követelték Miskolcon és Debrecenben
Ötödik napja tüntetnek minden este Miskolcon a demonstrálók a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc lemondását követelik. Mintegy ötszázan követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását pénteken este Debrecen főterén.
Dátum: 2006-09-22 21:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:25.627198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint eddig minden nap a miskolci Szent István-szobor környékén gyülekeztek a tiltakozók, az egyik résztvevő szerint "ma jóval kevesebben, mint eddig a héten". A mintegy másfél száz ember a rendezvény elején elénekelte a Himnuszt, majd a sajtó híradásaiból és a véleményekből idéztek a szónokok. A felszólalók úgy fogalmaztak, hogy a vidék - mivel nem mehet mindenki Budapestre - a Kossuth téri tüntetőkkel van, és támogatja őket. "Kitartanak a végsőkig!". A tömeg többször kiabálta: "Nem megyünk haza!" A Szent István-szobortól nemzetiszínű és Árpád-sávos lobogókkal indultak a Városház tér felé, a polgármesteri hivatalhoz, illetve az SZDSZ-irodához. Ott, egy gimnáziumi magántanár beszédében úgy fogalmazott, azért van ez a megmozdulás, mert a jóérzésű emberek eddig bírták a kormány hazugságait. "Gyurcsány a hangfelvétellel kinyitotta a tébolyt, Pandora szelencéjét" - tette hozzá. A tüntetők a megszokott útvonalon - a miskolci sétálóutcán át - az MSZP-székházhoz vonultak. Az épületnek hátat fordítva fejtették ki véleményüket. Ekkorra a tömeg körülbelül 600 főre növekedett, innen pedig a Petőfi tér felé vették az irányt. A rendőrök végigkísérték a résztvevőket. A Petőfi téren békésen fejeződött be a tüntetés, a szervezők közül többen nyilatkozták, hogy azért igyekeztek a rendezvénnyel, mert a városban épp Diósgyőr-Vasas futballmérkőzés van. Mint mondták: "nem akarják, hogy a tüntetők és a szurkolók találkozzanak". A rendezvény a Himnusszal és a székely himnusszal ért véget. A távozó emberek utaltak arra, hogy a hét végén is utcára vonulnak.
Mintegy ötszázan követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását pénteken este Debrecen főterén. A helyi demonstrációk hétfő óta tartanak a cívisvárosban, akkor 2.500-3.000-en, kedden mintegy 2000-en, szerdán több mint ezren, csütörtökön mintegy 800-an, pénteken pedig mintegy 500-an gyűltek össze nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lobogtatva, hogy demonstráljanak a kormány ellen. A városban pénteken is békésen zajlott a megmozdulás, alkalmi szónokok verseket mondtak, zene szólt a téren, miközben a tömeg több ízben hangosan skandálva követelte a kormány lemondását.
MTI - fidesz.hu