Belvárosi Fidesz a Szabadság tér rendbehozásáért
A Fidesz belvárosi szervezete 400 ezer forintot költ saját kampányköltségeiből virágokra, bokrokra és gyepszőnyegre a Szabadság tér rendbehozására.
Dátum: 2006-09-22 21:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:25.931447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnyagyobb ellenzéki párt V. kerületi polgármesterjelöltje a Fidesz kerületi aktivistáival közösen társadalmi munkában megkezdte a park helyreállítását. Rogán Antal már kedden arra kérte a Belvárosban jelen lévő pártok tagjait és képviselőjelöltjeit, hogy közösen lássanak hozzá a munkához.
- Ennek ellenére a Fidesz-KDNP jelöltjein kívül itt ma nincsen senki - mondta el Rogán Antal. - Ezt azért sajnálom, mert azt gondolom, hogy ez egy példátlan alkalom lett volna arra, hogy megmutassuk, képesek vagyunk még egy választási időszakban is félretenni egyébként a köztünk meglévő ellentéteket, és azokból a sajnálatos eseményekből, amelyek itt kialakultak a Szabadság téren, azokból nem politikai tőkét akarunk kovácsolni, hanem összefogva meg tudjuk azt mutatni, hogy igen, mindannyian együtt építeni akarunk - tette hozzá a polgármesterjelölt.
hirtv.hu - fidesz.hu