Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kanadai magyarok is demonstrációra készülnek

A kormány leváltását követelik a kanadai magyarok is. Szerevezeteik szombat délutánra békés tiltakozó demonstrációra hívják a Kanadában élőket.


Dátum: 2006-09-22 23:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:26.849224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


MEGHÍVÓ

a Kanadai Magyar Kulturális Tanács

a Kanadai Magyarok Szövetsége

az Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége

a Juharlevél Kanadai Magyar Polgári Kör

BÉKÉS DEMONSTRÁCIÓT SZERVEZ

2006. szeptember 23-án, szombaton délután 4-6 óra között a Magyar Köztársaság Torontói Főkonzulátusa elé

425 Bloor St. East (Sherbourne és Bloor sarok)Tiltakozásunkat fejezzük ki a hivatalban lévő magyar kormány és annak vezetőjének hazugságokon alapuló kormányzása ellen.

A magyarországi magyaroknak joga van egy hazugságtól mentes, a magyarság javát szolgáló békés hazában élni. A Gyurcsány-kormány lelepleződött, beismerték, hogy becsapták a magyar szavazókat és így kerültek hatalomra.

Tiltakozunk a magyar nép és az egész világ félrevezetése ellen. Hazugsággal nem lehet demokratikus kormányt vezetni!

Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet és kormányát, hogy a magyarság érdekeit figyelembe véve, azonnali hatállyal mondjon le!

Üzenetünket terjeszd, hogy minél többen legyünk. Szeretettel várunk minden hasonló gondolkodású honfitársunkat.

Kapcsolódó elemek