Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugalom van a Kossuth téren

Csend és nyugalom van a Kossuth téren. A Parlament előtt 70-80 ember maradt az éjszakai tömegdemonstráció után, néhányan még a földön alszanak, hálózsákban vagy anélkül, mások pedig a sátraikban pihennek. A tegnap esti kormányellenes tüntetés is békésen zajlott szombatra virradó éjszaka Budapesten, nem történt különösebb rendzavarás. A rendőrség három embert állított elő csoportos garázdaság miatt.


Dátum: 2006-09-23 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:27.755333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Van aki Rákóczi-szobor tövében ébredezik, mások pedig kis csoportokban beszélgetnek. Egy férfi például arról beszélt barátainak, hogy a Kossuth téri tüntetők "eggyek", itt nem számít, ki MIÉP-es, fideszes vagy MSZP-s.

A gulyáságyúban, amelyet hétfőn hoztak a térre, most teát főznek, és zsíros kenyeret is lehet enni.

A kordon mögött csak néhány rendőr ügyel a biztonságra. Nyugalom van a Kossuth teret körülvevő utcákban is, kicsi az autóforgalom - hangzott el az InfoRádióban.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek