Gyurcsány ne tervezzen önmaga ellen merényletet
Áder János szombati sajtótájékoztatóján arra szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: ha eszébe is jut, hogy önmaga ellen szervezett merénylettel kerüljön ki szorult helyzetéből, azt ne tegye.
Dátum: 2006-09-23 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:28.369509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János Debreczeni József: Az Új miniszterelnök című könyvére hivatkozva elmondta: ebből a kötetből nyilvánvalóan kirajzolódik egy gátlástalan manipulátor és egy beteges hazudozó portréja. Mikor az MSZP szorult helyzetben volt Gyurcsány Ferenc gátlástalanságokra is képes volt - fűzte hozzá.
A részletekről szólva az Országház alelnöke két idézetet olvasott fel:
"A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát.
Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagadna gépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a "23 millió román munkavállaló" beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek keltése.
Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.
"Két napja nyugalom van az országban, de a békés demonstrációk továbbra is zajlanak" - jegyezte meg a fideszes politikus, aki a kormányfő újabb hazudozásaira is felhívta a figyelmet. Mint fogalmazott, Gyurcsány a német kancellárral folytatott tárgyalása után tett nyilatkozatát, mely szerint májusi beszéde bátor kezdeményezés volt német részről nem nyert megerősítést. Hozzátette: a miniszterelnök a Washington Postnak már így nyilatkozott: "fontosnak tartom hangsúlyozni, nem hazudtam."
Áder János az elmúlt napok eseményeiről szólva leszögezte: az MTV székházának ostroma kedvezett Gyurcsány Ferencnek a közvéleménykutatók szerint. Hozzátette: a kormányfő szorult helyzetben van, hiszen saját politikai túlélésről van szó. "A nyugalom nem jó számára, mert akkor arról beszélnének az emberek, miért hazudott Gyurcsány, miért kapott a Strabagtól pénzt mindkét kormánypárt; arról, miért nem csináltak négy évig semmi" - figyelmeztetett a fideszes honatya.
A politikus ugyanakkor kitért arra is, hogy az államvédelmi szolgálatok már napokkal ezelőtt azonosították a randalírozókat, azok mégis szabadon közlekednek Budapest utcáin. Gyurcsány Ferenc - folytatta -, mindezek mellett kampánykörútra indul, és tovább hazudik az országnak. Áder leszögezte: Gyurcsány, ha akarná, elfogadhatná a keresett személyeket, ha akarná, lemondathatná a kampánykörútját, és ha akarná, nem hazudna tovább. A fideszes politikus végül arra szólította fel a miniszterelnököt, ne küldje ismét utcára provokátorait, és ne szervezzen önmaga ellen merényletet sem.
fidesz.hu