Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Böjte Csaba: Hiszem, hogy egy népnek joga

A tetteiért mindenkinek felelnie kell, a puskázó diáknak, a szabálytalankodó autó vezetőnek, az ablakokat betörő fiataloknak, és legfőképpen a méltóságát elvesztő miniszterelnöknek - írja Böjte Csaba atya levelében.


Dátum: 2006-09-23 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:31.550951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedves Testvérek!

Döbbenten halogatok és nem írok beszámolókat életünkről, a gyerekeinkről. Úgy érzem, hogy kis sikereinkről, mindennapi győzelmeinkről, az új gyerekek befogadásáról, mindenről hallgatnom kell most, mikor Magyarországon ilyen komoly morális válság van.

Hallgatok, mert meglep az a mérhetetlen cinizmus, ami a magyar kormány első emberéből árad. Azt még tapasztaltam, hogy a puskázáson fogott gyerek, próbálja az egész osztályt befeketíteni, csak hogy ő ne kapjon rossz jegyet, "más is puskázik". Olyant is láttam, hogy a helytelenül vezető sofőr, próbál kimosakodni, hogy más is hajtott gyorsabban a kelleténél, de olyant, hogy egy ilyen magas közméltóságot viselő személy azzal mosakodjon, hogy más is hazudik, tehát neki nem kell a dolgozatát visszaadnia, nem kell a hajtási igazolványát leadnia, az ország méltóságát, morális nagyságát jelképező bársonyszékből felkelnie, olyant el sem tudtam képzelni. Amennyiben a Miniszterelnöknek elnézik a csalást, a hazugságot, akkor az összes csaló, puskázó diáknak joga van büntetés nélkül hazudni, akkor az utakon joga van bárkinek úgy vezetni, ahogy ő jónak látja, és sajnos akkor az embereknek joga lesz ablakokat bezúzni, rendőröket megverni, székházakat felgyújtani.

A tetteiért mindenkinek felelnie kell, a puskázó diáknak, a szabálytalankodó autó vezetőnek, az ablakokat betörő fiataloknak, és legfőképpen a méltóságát elvesztő miniszterelnöknek. Tőlünk, kárpát-medencei magyaroktól a történelem sok mindent elvett, de becsületünket, tisztességünket, csak mi dobhatjuk oda. Tiszta szívvel imádkozom, hogy nemzetünk méltóságát politikusaink ne tapossák a sárba. A morális törvények mindenkit köteleznek, és ez alól nincs kivétel, erre neveljük a gyermekeinket a templomainkban, iskoláinkban. Mindannyian azt szeretnénk, ha egy olyan kárpát-medencei magyar közösségben nőnének fel, ahol felemelt fővel, büszkén mondhatnák, hogy ők becsületes, tisztességes magyar emberek. Hiszem, hogy sok- sok diák becsületesen készül az órákra. Hiszem, hogy sok-sok autóvezető betartja a szabályokat, és azt is hiszem, hogy lehet becsületesen tisztességesen vezetni egy országot, közméltóságot viselni, ezt Szent István, Szent László és utánuk még nagyon sokan bebizonyították. Hiszem, hogy a tanárnak joga van a csaló diákot megbüntetni, a rendőrnek joga van a szabálytalanul vezetők hajtási engedélyét bevonni, és azt is hiszem, hogy egy népnek joga van a hazugságával büszkén kérkedő elöljáróitól a bizalmat megvonni.

Szeretném ezt a hitemet nyugodt szívvel továbbadni a szeretettel hozzám bújó tiszta szívű gyermekeinknek. Kisebb testvéri szeretettel imádkozom népem lelki megújulásáért

Csaba t.

Déva, 2006 szeptember 20.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek