Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyamatosan érkeznek a tüntetők a Parlament elé

Tiszta megmozdulás lesz a mai - jelentették ki nemzetközi sajtótájékoztatójukon a Kossuth téri tüntetők.


Dátum: 2006-09-23 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:32.193137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Folyamatosan érkeznek a tüntetők a Parlament elé az ország több nagyvárosából. Délelőtt buszokkal jöttek csoportok Kecskemétről, Szegedről és Nyíregyházáról. A kora délutáni órákra körülbelül háromezer demonstráló gyűlt össze.

A hat napja folyamatosan zajló tüntetésen a résztvevők a miniszterelnök és a kormány lemondását követelik. Azt mondják, vasárnap még nem lesz vége a megmozdulásnak, egészen addig maradnak, amíg le nem mond Gyurcsány Ferenc és kormánya, s bejelentették: országos demonstrációra készülnek a jövő héttől. Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja azt mondta, hogy vasárnap a tervek szerint polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak, kedden pedig "a gazdák ellepik az utakat". A Parlament környékét jelenleg 200 rendőr biztosítja.

Délelőtt ismert bal- és jobboldali értelmiségiek és közéleti személyiségek létrehozták az Új Magyarországért Egyesületet, tagjai - köztük Makovecz Imre, Szűrös Mátyás, Pap Lajos, Hargitay András, Molnár V. József és Berecz András öt órától mondanak beszédet a Kossuth téren.

A demonstrálók közölték, hogy teljesen tiszta megmozdulás lesz a ma esti, amit azzal is jeleztek, hogy a kordonokra fehér rózsákat tűztek és nemzeti színű szalagokat kötöttek.

Nemzetközi sajtótájékoztatót is tartottak a demonstrálók, melyen közölték, hogy a médiától nem kapnak kellő teret nézeteik ismertetésére. Egyúttal arra kérték a külföldi újságírókat, hogy hitelesen tájékoztassanak az eseményekről. A tüntetők közölték, ők nem csőcselék, ezért senki ne nevezze őket annak.

A demonstrálók kifogásolják, hogy az ellenzéki pártok nem vállalják fel őket. - A magyar jobboldali ellenzéknek színt kell vallania, szolidaritást kell vállalnia velünk, és egységesen összefogva, segíteni kell nekünk abban, hogy megbuktassuk ezt az illegitim, hazug rendszert - jelentette ki Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja.

A demonstrálók azt várják az ellenzéktől és Orbán Viktortól, hogy csatlakozzon a Kossuth téri tüntetéshez.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek