Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos demonstrációra készülnek a Kossuth tériek

Jövő héttől az egész országra kiterjesztik demonstrációjukat a Kossuth téri tüntetők - jelentette be Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján. Vasárnap a tervek szerint polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak, kedden pedig "a gazdák ellepik az utakat".


Dátum: 2006-09-23 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:32.509526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Meg akarjuk buktatni a jelenlegi posztkommunista kormányzatot. Tüntetésünk nem ér véget vasárnap, tüntetésünk nem kapcsolódik a választásokhoz, folyamatosan folytatni fogjuk egészen addig, amíg a Gyurcsány-kormány le nem mond" - mondta Molnár Tamás nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A sajtóértekezleten a tüntetők képviselői bemutatták jelképüket, a Viktóriát, a győzelem jelképét formázó kézfejet.

Tüntetés a Kossuth téren Molnár Tamás visszautasította, hogy csőcseléknek nevezzék a Kossuth téri tüntetőket. A téren már ezren vannak, és folyamatosan érkeznek a vidéki tüntetők - jelentette az origo.hu helyszíni tudósítója. Egy háromfős baráti társaság ezer szál rózsát tűzött a kordonra.

Elmondták, hogy a virágokkal a tiszteletüket akarják kifejezni és régi nagy államférfiak nevét kezdték sorolni. A téren beszélő szónok azonban már úgy hivatkozott a fehér rózsákra, mint a tüntetés békésségének szimbólumára.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek