Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pilóta hibája okozta a hejcei katasztrófát

A pilóta mulasztása okozta a januári hejcei repülőgép-szerencsétlenséget, nem kapcsolta be a magasságmérő műszert. Ezt Szlovákia katonai főügyésze jelentette be az egyik szlovák kereskedelmi televízióban.


Dátum: 2006-09-23 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:34.451683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikulás Gardecky azt mondta: a szakértők nem tudták megállapítani, hogy a gép személyzetének többi tagja is részese lehetett-e a katasztrófának. A koszovói békemisszióból hazatérő katonákat szállító szlovák repülőgép január 19-én, a kassai repülőtértől alig harminc kilométerre ütközött neki a magyarországi Hejce határában álló Borsó-hegynek. A fedélzeten utazó 43 ember közül egyedül egy 27 éves katona élte túl a balesetet.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek