Gyurcsány Merkel szájába adta a méltató szavakat?
Nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy Gyurcsány Ferenc és Angela Merkel pénteki megbeszélésén a német kancellár valóban méltatta-e Gyurcsány Ferenc Balatonöszödön elhangzott kijelentéseit.
Dátum: 2006-09-23 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:35.736414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő azt kérdezte Merkelről, hogy ugye ő is a problémákkal való bátor szembenézésnek tartja a kiszivárgot beszédet, amire Merkel állítólag igenelt. A kancellária szerint a bátor szó nem hangzott el.
Gyurcsány Ferenc pénteken az Európa jövőjéről szóló Bertelsmann-fórumra érkezett Berlinbe. A budapesti események miatt a kormányfő lemondta délelőtti programjait és egy különgéppel érkezett a német fővárosba.
Gyurcsány Ferencet Berlinben a kancellári hivatal udvarán ünnepélyes keretek között fogadták. Itt a fotósok és újságírók gyűrűjében egymás mellett állt Angela Merkel és Gyurcsány Ferenc. Merkel üdvözölte a látogatást, s hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt európai uniós ügyekről, valamint európai politikai kérdésekről kívánnak tárgyalásokat folytatni egy munkaebéd keretében.
Az ebéd után Angela Merkel már nem jelent meg az újságírók előtt. Gyurcsány Ferenc ezután a berlini magyar nagykövetségen nyilatkozott újságíróknak.
Itt Gyurcsány Ferenc azt mondta: megkérdezte a kancellárt, ismeri-e (az elmúlt évek hazugságait elismerő) balatonöszödi beszédének teljes szövegét, illetve egyetért-e azzal, hogy ez "egyfajta bátor szembenézés" azzal a jelenséggel, amely mindenütt gondot okoz? A kormányfő szerint a német kancellár mindkét kérdésre azt felelte, hogy igen.
Gyurcsány tehát a jelek szerint olyan "interjúkérdést" tett fel a kancellárnak, amelyben a kívánt válasz is benne volt. A kormányfő szerint erre igenelt a kancellár asszony.
Német részről nem ismert a hivatalos válasz, a kancellária ugyanis a találkozóról nem adott ki sajtóközleményt. A német kormány egyik szóvivője az MTI-nek azt mondta: a találkozón annyi történt, hogy a magyar miniszterelnök tájékoztatta a kancellárt az elmúlt napok magyarországi eseményeiről, és Angela Merkel elítélte a tüntetések során történt erőszakos cselekményeket.
A Magyar Nemzet kérdésére viszont a berlini kancellária illetékese azt válaszolta: a két vezető beszélgetésében a "bátor" szó nem hangzott el. (Ha jobban belegondolunk, így a mondat értelme is megváltozik: a kancellár ezek szerint diplomatikusan csak szembenézésnek tartja Gyurcsány kiszivárgott beszédét.) A Hír TV-nek Doris Pack, az Európai Néppárt német képviselője pedig azt mondta, saját kancellárjának hisz, nem pedig Gyurcsány Ferencnek, akiről kiderült, hogy éveken keresztül hazudott.
index.hu - fidesz.hu