Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasúti szerencsétlenség Németországban - 23 halott

Huszonhárom ember vesztette életét és tízen megsérültek az észak-németországi Lathen közelében pénteken bekövetkezett mágnesvasút-szerencsétlenségben - közölte a rendőrség.


Dátum: 2006-09-23 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:36.493640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyészség tudomása szerint a halottak között két amerikai állampolgár is van, de az áldozatok azonosítása még nem fejeződött be. A vonat alkalmi utasai túlnyomó többségében a műszaki újdonság iránt érdeklődő környékbeliekből kerültek ki, de volt köztük két ipari tanuló is, akik jutalomból ülhettek fel a mágnesszerelvényre. A sérültek közül szombaton már senki sem volt életveszélyben.

A nyomozás első eredményei arról tanúskodnak, hogy a helyi vezérlőközpont két ügyeletes munkatársának hibájából következhetett be a szerencsétlenség.

A dolgozóknak személyesen meg kellett volna győződnie arról, hogy a pálya szabad, amit feltehetően elmulasztottak - mondta Alexander Retemeyer főügyész szombaton Lathenben. Így kaphatott zöld jelzést a Transrapid péntek reggel, jóllehet az érintett pályaszakaszon még ott vesztegelt egy műhelykocsi, amelynek kocsiszíne szabad szemmel is látható a vezérlőteremből. Az ügyeleteseknek utána kellett volna néznie, hogy a műhelykocsi, amelynek mozgása számítógépen nem ellenőrizhető és akkor éppen az ipari kamerák sem mutatták, valóban bent áll-e - fejtegette a főügyész. Hozzátette, hogy a kocsival az egyedüli kapcsolatot a mozdonyrádió jelenthette volna.

A helyszínre utazó Wolfgang Tiefensee közlekedési miniszter szombaton a szerencsétlenség körülményeinek alapos feltárását ígérte, de óva intett attól, hogy bárki elhamarkodott következtetéseket vonjon le a mágnesvasút jövőjére vonatkozóan.

Az összeroncsolt szerelvény egyelőre a sínen marad, a mentőegységek és a nyomozók szombaton folytatták a nyomrögzítést. Egy rendőrségi szóvivő közölte, hogy a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatba műszaki szakértőt is bevonnak.

A Transrapid, amely a világ egyik leggyorsabb vonata, mintegy 200 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott az emslandi kísérleti pályán, amikor belerohant egy műhelykocsiba, amely Lathen és Melstrup között a pályán vesztegelt. A Transrapid orrában nem ült vezető, a mágnesvonat automatikus vezérléssel közlekedik a mintegy 30 kilométer hosszú kísérleti pályán.

A német csúcstechnológia vívmányának tekintett Transrapid szerelvényei - a súrlódást, illetve a gördülő ellenállást kiküszöbölve - nagy erejű elektromágnesek által gerjesztett mágneses térre támaszkodva "lebegnek" a pálya fölött. Utóbbi négy méter magasságban, betonoszlopokra támaszkodva húzódik a kísérleti vonal két végpontja között. A Transrapid vonatok végsebessége mintegy 450 kilométer óránként.

Németországban éveken át vita folyt arról, hogy az emslandi kísérleti pálya után épüljön-e komoly távolságot áthidaló Transrapid-szakasz, ám a költségek parttalan növekedése miatt végül a Schröder-kormány 2001-ben végleg elvetette a tervet. Helyette a Transrapid mögött álló konzorcium (Siemens-ThyssenKrupp) végül Sanghajban (Shanghai) épített 35 kilométeres pályát, amely a kínai nagyváros repülőterét köti össze a belvárossal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek