Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem történtek incidensek a Kossuth téren

A szombat esti Kossuth téri tüntetésen nem volt szükség rendőri intézkedésre - közölte Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap hajnalban a távirati irodával.


Dátum: 2006-09-24 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:42.022403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éjfél után mintegy öt-hatezer ember maradt a forgalom elől továbbra is teljesen lezárt téren.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy nem kellett senkit őrizetbe venni szombat éjjel a fővárosban.

Megerősítette, hamis volt az a bejelentés, amely a Kossuth téren felállított színpadon hangzott el arról, hogy elfogták Budaházy Györgyöt, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt országos körözést bocsátott ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek