Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Torontóban is Gyurcsány lemondásáért tüntettek

Szeptember 23-án, szombaton délután 4-6 óra között a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Kanadai Magyarok Szövetsége, az Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége és a Juharlevél Kanadai Magyar Polgári Kör békés demonstrációt szervezett a Magyar Köztársaság torontói főkonzulátusa előtt.


Dátum: 2006-09-24 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:45.987738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy számban megjelent magyarság (mintegy 120 fő) rövid beszédekben és a Magyar és Székely Himnusz, Kossuth-nóták, Boldogasszony anyánk éneklésével fejezte ki együttérzését a napok óta Budapesten, a Kossuth téren tüntető, a jelenlegi kormány leváltását követelő honfitársaikkal. Felolvasásra került az ezen szervezetek által megfogalmazott kiáltvány, melyet a jelenlevők egyhangúlag megszavaztak és hétfőn adják át a Torontói főkonzulnak.

A tüntetők angol nyelvű ismertetőt osztogattak a járókelőknek. A demonstrációt a kanadai társadalom részéről is élénk érdeklődés követte, sok autó tülköléssel fejezte ki szimpátiáját.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek