Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magukra hagyták a rendőröket?

A Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet (TMRSZ) szerint meg kell nevezni a felelősöket, akik több mint száz rendőrt közvetlen életveszélynek tettek ki a Magyar Televízió előtt történt incidenskor. Az eset után több rendőr érdekképviselet is felhívta a kormány figyelmét arra, hogy az évek óta tartó forráskivonások miatt nem lehet eleget tenni a jogos szakmai elvárásoknak.


Dátum: 2006-09-24 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:50.150390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyre több rendőr ad hangot csalódottságának, kételyeinek a MTV székháza előtt hétfőn történtek miatt, ahol több, mint száz rendőr sérült meg, többen súlyosan, egyikük pedig életveszélyesen. - Hogyan történhetett meg, hogy székház előtt segítséget, sőt, egy idő után már az életük megmentését kérő rendőröknek órákat kellett várniuk az erősítésre? Miért hagyták magukra őket, miközben a felelős parancsnokoknak többször is lehetőségük lett volna a megfelelő intézkedések meghozatalára? - kérdezi egyre több rendőr a TMRSZ -től.

Utava arra, hogy egy kisrendőrt bármilyen mulasztásért felelősségre vonnak, a TMRSZ szerint meg kell nevezni a felelősöket, és meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, hiszen közel száz rendőrt közvetlen életveszélynek tettek ki. Az eddigi tapasztalatok, nyilatkozatok, hírkommentálások alapján a TMRSZ arra számít, hogy saját egzisztenciájuk megtartása érdekében az "illetékesek" a végrehajtói, a középvezetői állományból találnak majd bűnbakokat, számukra a szakszervezet minden segítséget megad. Világossá vált, hogy a rendőrség ellehetetlenítését - a források kivonását, az állomány leépítését, az elavult, hiányos felszerelés biztosítsát - bűn folytatni Magyarország és a közrend ellen - véli a TMRSZ. A történetek alapján és a közel negyvenezres testület nevében a szervezet abban bízik, "hogy talán véglegesen kikerültünk az elbizonytalanítóan és egzisztenciálisan is ijesztően ható "Reform-elképzelés" nevű rémálom folytatásából."

Az állam felelősségére mutat rá a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) is, amely három tárcához tartozó, rendőrt, tűzoltót, köztisztviselőt képvisel. A szervezet szerint az állami intézmények, a volt belügyi szervek, s köztük a rendőrség is gyengébb ma az elvártnál, mivel az állam, az aktuális kormányok költségvetési okokra hivatkozva minden évben forrásokat vontak el. A BRDSZ szerint a rendőröket, tűzoltókat nem képesek a vállalt veszélyek nagyságának megfelelően megfizetni, felszerelésük, technikai ellátottságuk is súlyos kívánnivalókat hagy maga után. A rendvédelmi dolgozókkal kapcsolatos anomáliák azért is állhatnak fenn, mert az e területen kifejthető érdekvédelmi munka, egyebek mellett a sztrájkjog hiánya miatt, nem lehet kellően hatékony - mutat rá a BRDSZ. Szerinte az állam is csak a maga irányába vár el lojalitást a közszolgálatban állóktól, maga viszont nem gyakorol kellő viszonosságot, legalább is az itt dolgozók jelentős hányada ezt így érzi. A létszámleépítés, bérbefagyasztás, a megszerzett jogok csorbítása, az újabb korlátozó intézkedések mellett nem lehet eleget tenni a jogos szakmai elvárásoknak - hangsúlyozza a BRDSZ.

Ismert: a kormány a fegyveres és rendvédelmi szféra életpálya-modelljének "reformjában" egyebek mellett megszüntetné az öt éves kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, felemelné a nyugdíjkorhatárt, lerontaná a nyugdíj megállapításának feltételeit, megszüntetné a 13. havi nyugdíjat és a táppénz mértéke is változna. A kabinet megszüntetné a jubileumi, más néven hűségjutalmat, ami jelenleg huszonöt éves szolgálat után kéthavi, harminc év után háromhavi, harmincöt év után öthavi, negyven év szolgálat után pedig héthavi fizetséget jelent. A szféra érdekképviseletei már korábban figyelmeztettek: ha a tervek megvalósulnak, akkor tömegével hagynák el az egyenruhások a pályájukat, akár ötven százalékos létszámcsökkenésre is számítani lehet, ami a lakosság közérdekhez fűződő alkotmányos jogát veszélyeztetheti.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek