A britek többet tudnak?
Vasárnapi brit lapvélemény szerint Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét is a Gyurcsány-beszéd lehetséges kiszivárogtatói közé sorolják Magyarországon.
Dátum: 2006-09-24 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:50.739493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Sunday Telegraph, a legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lap a magyarországi fejleményekről közölt budapesti riportjában azt írta: többek szerint maga Gyurcsány Ferenc szivárogtatta ki a felvételt, abból a célból, hogy nyilvános vitát kényszerítsen ki a reformokról. Ez azonban még egy olyan ember számára is túlságosan kockázatos stratégiának tűnik, aki barátai közé sorolja Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt egykori ötletgyárosát - írta a brit lap, a brit baloldal vezető pártjában végrehajtott reformok volt főideológusára utalva.
A The Sunday Telegraph szerint politikai elemzők egyetértenek abban, hogy Gyurcsány Ferenc inkább pártbeli riválisainak áldozata, akik az ő megbuktatása végett szivárogtathatták ki a felvételt.
A brit lap szerint "az ujjak Szili Katalinra, a parlament ambiciózus elnökére mutatnak, aki nem szívleli a miniszterelnök piaci reformjait, és azt mondják róla, hogy (Gyurcsány) posztjáért sóvárog".
MTI - fidesz.hu