Folyamatosan nő a tömeg a Kossuth téren
Reggel óta ismét folyamatosan nő a tömeg. Továbbra is békésen folyik a tüntetés a Kossuth téren, ahol vasárnap kora délutánra már több mint ezer ember gyűlt össze.
Dátum: 2006-09-24 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:51.662038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma is sajtótájékoztatót tartottak a Nemzeti Bizottmány tagjai. Molnár Tamás, a szervezet tagja azt mondta: posztmodern akciót terveznek, ennek jegyében egy "hazugságpiramis" épül majd az Országgyűlés bejáratánál elhasznált tévékészülékekből. Molnár elmondása szerint az akcióval az ellen tiltakoznak, hogy a demonstrációban részt vevők kommunikációs hátrányban vannak az egyes médiumokban.
A sajtótájékoztatón megjelent Gaudi Nagy Tamás ügyvéd is, aki szerint a börtönben lévők politikai foglyok. Gaudi Nagy a rendőrség túlkapásait emlegette. Állítása szerint a magukból kivetkőzött rendőrök verték meg a tüntetőket az elmúlt napokban. Megítélése szerint akiket előzetesben tartanak a fogdákban, azok nem mások, mint ítélet nélküli fogvatartottak.
Tegnap este Vásárosnaményből birkahúst, krumplit, almát hoztak a gazdák, amiből most ebédet főznek a résztvevőknek. Szombaton 1500 adag paprikáskrumplit osztottak ki, valamint 400 kilogramm kenyérből adtak zsíros kenyeret hagymával az embereknek. Ezt Budapest környéki pékek ajánlották fel. Budapesti és Budapest környéki vendéglősök kávét, teát, vizet, evőeszközöket küldenek a résztvevőknek.
Szombaton 24 rendőrnek adtak vacsorát, a kivezényelt osztag parancsnokának beleegyezésével - jelentette a távirati iroda. Az Országház előtt továbbra is rendőrök állnak. A teret maguk a tüntetők takarították ki a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat segítségével.
MNO - fidesz.hu