Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határon túli magyar politikusok konzultációja a Fidesz vezetőivel

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) vasárnapi ülése előtt a Fidesz Lendvay utcai székházában konzultációra került sor, amelyen a határon túli magyar szervezetek politikusai a legnagyobb ellenzéki párt vezetőivel - köztük Orbán Viktorral a polgári kormány miniszterelnökével - vitatták meg a kedvezménytörvény tervezett módosítását.


Dátum: 2002-11-16 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:36.172081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyeztetés után Németh Zsolt elmondta: a legfontosabb kérdés, hogy a kedvezménytörvény módosításának a MÁÉRT jóváhagyásával kell megtörténnie, és ez reális lehetőségnek is tűnik, hiszen a módosító javaslatok kilencven százaléka ismert volt és konszenzust élvezett korábban is. A 66 tervezett változtatásból hat esetében vélekedik úgy a Fidesz, hogy túlterjeszkedik azon a szinten, amit Magyarország nemzetközi kötelezettségei szükségessé tesznek. Ezek a kérdések elsősorban a munkavállalással, az oktatási-nevelési támogatással és a magyarigazolvány kezelésével kapcsolatosak.

A szlovák és román kifogásokra vonatkozó kérdésre válaszolva az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felhívta a figyelmet: Bukarest és Pozsony álláspontja igen sokszor változott az elmúlt időben, és a legfontosabb, hogy a MÁÉRT tagjai jussanak konszenzusra a kérdésben. Ha ezt megtesszük - például átvezetjük az Orbán-Nastase megállapodás részleteit a törvénybe - akkor a kifogások felét már teljesítettük is - mondta Németh Zsolt, és hangsúlyozta: van egységes, minden szomszédunk által elfogadott álláspont a kedvezménytörvény kérdésében, és reméljük, ez előbb-utóbb elfogadható lesz a szlovák fél részére is. A közelgő helyhatósági választások befolyásolják a szlovák miniszterelnök szavait, a választásokat követően nyilván más lesz a helyzet. "A legfontosabb, hogy a kárpát-medencei magyarság tudja, hogy mit akar, ha ez megvan, akkor onnan a problémák már kezelhetőek lesznek." - hívta fel a figyelmet a Fidesz alelnöke.

A törvénymódosítás technikai eljárását illetően Németh Zsolt elmondta: nem valószínű, hogy a kormány jelenlegi menetrendje szerint elfogadható lesz a módosítás az év végéig. Több hónap telhet el a megegyezés és a módosítás végrehajtása között, és ez a törvény ellenzőinek lehetőségeket kínál fel. Ezért vagy egy intenzív tárgyalást kell kieszközölni még az év vége előtt, vagy ha eltolódik a tárgyalás, be sem kellene az év végéig terjeszteni. A Fidesz alelnöke külön kitért arra a problémára, amelyet Magyarország EU-csatlakozását követően az Ukrajnával és Jugoszláviával szemben bevezetendő vízumkényszer a kárpátaljai és délvidéki magyarok számára jelent. A legnagyobb ellenzéki párt várja, hogy a magyar kormány a tárgyban tegyen le egyértelmű javaslatot az asztalra.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Markó Béla elmondta: a törvénymódosítás ügyében szintén lát lehetőséget a konszenzusra. Hangsúlyozta azon alapelv fontosságát, hogy a kedvezménytörvény különböző támogatásaira a magyar költségvetés által biztosított források a jövő évi költségvetésben se csökkenjenek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek