Szili igaztalannak tartja a vádakat
Sajnálom, hogy olyannal hozták a nevem összefüggésbe, ami nem igaz - jelentette ki Szili Katalin házelnök a The Sunday Telegraph, a legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lapban megjelentekre reagálva.
Dátum: 2006-09-24 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:53.759135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap szerint Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét is a Gyurcsány-beszéd lehetséges kiszivárogtatói közé sorolják Magyarországon. A brit lap szerint "az ujjak Szili Katalinra, a parlament ambiciózus elnökére mutatnak, aki nem szíveli a miniszterelnök piaci reformjait, és azt mondják róla, hogy Gyurcsány posztjáért sóvárog".
Szili Katalin közleményében úgy fogalmaz: "ha valakinek ebben a helyzetben magyarázkodnia kell, az nem én vagyok. Ez ügyben a lépéseket az MSZP elnöke felé már korábban megtettem. Számomra most a baloldal és a párt sikere az önkormányzati választásokon mindennél fontosabb. A kiszivárogtatás ügyében viszont a választásokat követően a szükséges lépéseket megteszem".
A közlemény szerint az elmúlt héten kialakult helyzettel kapcsolatban esetlegesen megteendő parlamenti lépésekért az Országgyűlés elnöke hétfő reggel kilenc órára a Házbizottság rendkívüli ülését összehívta.
inforadio.hu - fidesz.hu