Különtalálkozó az iszlám országok nagyköveteivel
Audienciára hívta hétfőre a Castel Gandolfo-i pápai rezidenciára a muzulmán többségű országok szentszéki nagyköveteit, valamint számos olaszországi muszlim vallási elöljárót XVI. Benedek pápa.
Dátum: 2006-09-25 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:59.606086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghívókat a múlt héten küldték szét, s 20 ország nagykövetsége már jelezte, hogy elmegy a hétfőn reggel Castel Gandolfóban, a Svájciak termében megrendezett találkozóra: csak Szudán szentszéki képviselete nem adott még választ vasárnap estig a katolikus egyházfő meghívására. Vatikáni források szerint az olaszországi muzulmán közösség vezetői is hivatalosak a rendkívüli pápai kihallgatásra, amelyet a ramadán, a muszlim böjti hónap kezdetére időzítettek.
A találkozó része azoknak a diplomáciai erőfeszítéseknek, amelyekkel a Vatikán igyekszik megmagyarázni az egyházfőnek, hogy az iszlám világot felháborító múlt heti regensburgi beszédét félreértették. XVI. Benedek szavait a muzulmán országokban úgy értelmezték, mint amely erőszakosnak mutatta be az iszlám vallást. Joseph Ratzinger pápa azóta többször is sajnálkozását fejezte ki az ügy miatt.
MTI - fidesz.hu