Oszama bin Laden mégsem halt meg?
A francia külügyminiszter közölte, hogy tudomása szerint Oszama bin Laden nem halt meg; Philippe Douste-Blazy személyében ezzel újabb tisztségviselő kérdőjelezte meg a terroristavezér haláláról a francia sajtóba kiszivárgott hírszerzési jelentést.
Dátum: 2006-09-25 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:01.365276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Philippe Douste-Blazy vasárnap este a francia televízióban kijelentette: "tudomásom szerint Oszama bin Laden nem halt meg. Ez az igazság." A francia diplomácia irányítója hozzátette, hogy egyáltalán nem értesültek sem bin Laden egészségügyi problémáiról, sem haláláról. A politikus azt követően szólalt meg az ügyben, hogy a L'Est Républicain című francia lap szaúdi titkos szolgálati jelentésekre hivatkozva szombaton azt állította: az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője augusztusban meghalt Pakisztán területén tífuszban.
Franciaország, az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Pakisztán a hét végén nem tudta megerősíteni bin Laden halálát. A Time című amerikai hírmagazin és a CNN hírtévé a hét végén olyan értesüléseket közölt, hogy bin Laden súlyos beteg. A CNN szaúdi hírszerzési forrásból úgy értesült, hogy a terroristavezér fertőzött víz okozta betegségben szenved. Más forrásból azonban a hét végén ezt sem erősítették meg.
MTI - fidesz.hu