Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konrád: Gyurcsány hangütése nagyszerű

A konzervatív német napilap vasárnapi kiadásában "A kétségbeesés bátorságával" címmel készített interjút a magyarországi politikai válságról Konrád Györggyel.


Dátum: 2006-09-25 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:02.674530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Konrád szerint a tüntetők többsége jobboldali, szélsőjobboldali - ami a második világháborúban használt náci (értsd: árpádsávos) zászlókból is látható. Bizonyos szerepet játszanak a focihuligánok is, akik verekednek és antiszemita jelszavakat kiabálnak, például: "Ez a vonat Auschwitzba indul".

Konrád a felindult és elkeseredett Gyurcsány-i hangütésben valami nagyszerűt lát. Az ellenzék csalást vet a szemére - pedig az a vicc az egészben, hogy aki hazugot mond, az többé nem akar hazudni (ezért hazudik azóta is - a szerk.). Azt szeretné, ha vége lenne annak a hazugságnak, amely az egész világon jellemzi a politikai osztályt. Mikor fordul elő, hogy egy politikus elismerné tévedését? Ehhez bátorság kell. Így beszél egy elkeseredett ember, s ő szenvedélyesen szólt. Ez magyarázza a durva szavakat, ami egyébként a politikai káderek között egyáltalán nem szokatlan (így beszéltek TI).

Konrád szerint a beszéd elsődlegesen azt célozta, hogy jelezze a magyaroknak, hogy nem szabad tovább úgy javítaniuk az életszínvonalukat, hogy továbbra is Brüsszelen élősködnek (??). Mindeddig a kormány és az ellenzék egymásra licitált az ígéretekben: adó és árcsökkentések, az egész etatista varázslat. Legfőbb ideje, hogy ennek véget vessünk.

Ez a hozzáállás a szocialista a szocialista idők öröksége: Az ember mindent megkap az államtól (Európa legnagyobb adóprése mellett)és semmiért sem vállal felelősséget. Ez valahol mélyen bennük él, mert itt a szocializmus kevéssé rideg, elviselhetőbb volt, mint máshol. Ismeri a szólást, hogy a legvidámabb barakk volt a szovjet rendszerben. Sokan nem megvetéssel és dühvel, hanem dicsőítve tekintenek vissza arra az időszakra - és tényleg nem volt olyan rossz - mondja Konrád.

Konrád úgy fogalmaz, hogy csak felületesen ismeri Gyurcsányt, csak egyszer fecsegtek. De tehetségesnek tartja, s végre egy olyan fajta, aki többé nem a Kádár kor borzalmas politikai nyelvét beszéli (hanem az alvilágét).

Konrád úgy véli, hogy a válságban ott rejlik az esély is. Mindig hasznos, ha az igazság napvilágra kerül. Az is nagyon jó, ha a szélsőjobb megmutatja, hogy kik ők valójában.

Konrád mégis optimista. Mert Magyarország jogállam és az is marad. A költségvetés ugyan katasztrofális állapotban van, s nem teljesítjük a brüsszeli követelményeket sem. De a kormány ezt felismerte és végre szóvá tette - ez kezdetnek jó. Tény, hogy létezik még szegénység és szociális nehézségek. De a városok élettelibbekké váltak, szebbek, lehet itt élni. Nem tapasztalható kétségbeesés. (Á, DEHOGY.)

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek