Megindult a közlekedés a Kossuth téren
Éjjel fél egykor már csak 50-60 ember maradt a fővárosi Kossuth téren a tiltakozók közül, akik a hangszórókból szóló énekeket hallgatják.
Dátum: 2006-09-25 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:04.462434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Többen a füves részen felállított sátrakba aludni tértek. Az árusok elpakoltak, a gazdák sátrainál sem állnak már sorban élelemért.
A színpadon néha-néha felszólalók arra kérik a még jelenlévő embereket, hogy ne menjenek haza, tartsanak ki.
A tiltakozás vezetői szerint mérföldkő lesz a házelnökkel történő hétfői találkozó és ekkor dőlhet el, hogy tiltakozásuk milyen irányba vesz fordulatot. A Parlament körül még mindig sorfalat állnak a rohamsisakkal és védőpajzzsal felszerelt rendőrök.
Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy vasárnap este a Kossuth téren rendőri intézkedésre nem volt szükség.
A füves részén, a fák alatt több hajléktalan fekszik, többségük mellett nemzetiszínű zászló, vagy nagy méretű kokárda van a földön.
A mellékutcákban embereket már nem látni, a forgalom zavartalan a Kossuth téren.
MTI - fidesz.hu