Tengeri ütközet Srí Lankai partjainál
A Srí Lanka-i haditengerészet elsüllyesztette a tamil lázadók nyolc, fegyvert szállító hajóját és megölt mintegy hetven szakadár fegyverest hétfőre virradóra egy tengeri ütközetben - közölte a haditengerészet illetékese.
Dátum: 2006-09-25 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:04.822831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
D. K. P. Dassanayake fregattkapitány elmondta, hogy a harcok vasárnap este kezdődtek, amikor a haditengerészet őrhajói a szigetország keleti részén fekvő Pulmoddai térségében, a partok közelében észrevették a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) lázadószervezet huszonöt hajóját, amint fegyverekkel és lőszerrel megrakodva délre tartottak.
Az ötórás tengeri ütközetben a haditengerészet őrhajói elsüllyesztették a lázadók nyolc hajóját, több mint hetven szakadárt pedig megöltek. A felkelők két másik hajója lángokban áll a tengeren, a többi pedig visszavonult - tette hozzá.
A tengeri csatában a haditengerészet egyik őrhajója is megrongálódott, öt tengerész pedig megsebesült, de vissza tudtak hajózni a kikötőbe.
A dél-ázsiai szigetországban ez volt az egyik legvéresebb fegyveres összecsapás azóta, hogy augusztusban heteken át tartó harcokban több száz ember vesztette életét, s az összetűzések már-már a 2002-ben kötött törékeny tűzszüneti megállapodás felborulásával fenyegettek.
MTI - fidesz.hu