Tarlós: Demszky pánikot kelt
Tarlós István szerint Demszky Gábor indokolatlanul vagdalkozik és pánikot kelt. A független főpolgármester-jelölt emlékeztet arra, eddig Demszkyék folyamatosan támadták a szerintük túlzott rendpártiságáért.
Dátum: 2006-09-25 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:05.140305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Lassan megkérdőjeleződik előttem - személyes véleményként mondom - hogy Demszky Gábor egyáltalán normális-e? Hiszen tudott dolog, hogy én évek óta, és a kampány elejétől a rendért, a rendetleneség felszámolásáért kampányolok és küzdök. A mostani eseményekre a reagálásaim is ezt támasztják alá. Ezért támadott még durván éppen egy hete is. Azt állítván, hogy az én túlzott rendpártiságom elszívja a szabadság levegőjét. Most pedig teljesen alaptalanul, egyik napról a másikra ennek az ellenkezőjét kezdi állítani. Miközben ő az elmúlt héten megint nem tudta megvédeni a várost" - nyilatkozta Tarlós István.
hirtv.hu - fidesz.hu