Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány-beszéd: Az ujjak Szili Katalinra mutatnak?

A The Sunday Telegraph azt állítja, hogy Szili Katalin szocialista házelnök környezete lehet felelős a balatonőszödi Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásáért. A tekintélyes brit konzervatív lap szerint a miniszterelnök párton belüli csatározások áldozata. - Sajnálom, hogy olyannal hozták a nevem összefüggésbe, ami nem igaz - reagált Szili Katalin.


Dátum: 2006-09-25 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:07.613579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lap hosszú cikkben foglalkozik a magyar eseményekkel. A The Sunday Telegraph elemzésében arra a következtetésre jut, hogy "Gyurcsányra a legnagyobb veszély saját pártján belül leselkedik". A lap úgy véli: "ami a közfelháborodás kitöréseként indult, abból villámgyorsan sötét politikai ügy kerekedett, amelynek részesei az ország két vezető politikusa, hamis bombariadókról szóló híresztelések és felbérelt futballhuligánok.

Pártbéli riválisok áldozata?

Többen úgy vélték, hogy a felvételeket a miniszterelnök szivárogtatta ki, hogy így erőszakoljon ki nyilvános vitát a reformokról, de ez még egy olyan ember számára is túl kockázatosnak tűnik, aki barátjának mondhatja Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt egykori manipulátorát. Politikai elemzők egyetértenek abban, hogy Gyurcsány Ferenc sokkal inkább pártbéli riválisai mesterkedéseinek áldozata, akik a megbuktatása érdekében szivárogtatták ki a felvételt.

íb>Szembenézni a vereséggel

Az ujjak Szili Katalinra, az Országgyűlés 50 éves, ambiciózus elnökére mutatnak, aki nem szívleli a miniszterelnök piaci reformjait, és aki állítólag Gyurcsány Ferenc posztjára tör. Ő és a kormányfő tavaly óta nem szívelhetik egymást, amikor Szili Katalin ragaszkodott azért, hogy elinduljon az államfői posztért. Vesztett.

Most a miniszterelnökön a sor, hogy szembenézzen a vereséggel. (...) Elemzők úgy vélik, hogy a szocialisták még két évig kormányon hagyják Gyurcsány Ferencet, hogy a választási ciklus félidejében megszabaduljanak tőle, ráhagyva az adó- és áremelések felelősségét" - írja az InfoRádió szerint a brit The Sunday Telegraph.

Szili: Olyannal hozták összefüggésbe a nevem, ami nem igaz

Sajnálom, hogy olyannal hozták a nevem összefüggésbe, ami nem igaz - jelentette ki Szili Katalin házelnök vasárnap a The Sunday Telegraph, a legnagyobb brit vasárnapi konzervatív lapban megjelent riportjára reagálva. Szili Katalin közleményében úgy fogalmaz: "ha valakinek ebben a helyzetben magyarázkodnia kell, az nem én vagyok. Ez ügyben a lépéseket az MSZP elnöke felé már korábban megtettem. Számomra most a baloldal és a párt sikere az önkormányzati választásokon mindennél fontosabb. A kiszivárogtatás ügyében viszont a választásokat követően a szükséges lépéseket megteszem".

A közlemény szerint az elmúlt héten kialakult helyzettel kapcsolatban esetlegesen megteendő parlamenti lépések ügyében az Országgyűlés elnöke, hétfő 9.00 órára a Házbizottság rendkívüli ülését összehívta.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek