Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A parancsnok kilátásba helyezte a parancsmegtagadást?

Egy, a Blikk birtokába került rendőrségi hangfelvétel szerint az MTV székházát védő parancsnok múlt hétfőn kilátásba helyezte a parancsmegtagadást, kijelentve: nem hajlandó halálra ítélni az embereit.


Dátum: 2006-09-25 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:12.143321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem fogunk megdögleni ebben a kurva épületben" - mondja 23 óra 30 perc körül a Szabadság téri MTV-székház ostromakor Giber László, a bent rekedt rendőrök vezetője a Blikk birtokába jutott belső rendőrségi hangfelvételen, amelyről a bulvárlap hétfőn adott hírt.

A napilap idézi a "kinti" rendőrök és a székházban rekedt egységek vezetőjének beszélgetését. A székházban rekedt egység "Kinizsi 7-es" hívójelű parancsnoka eszerint azt mondja, hogy a teljes létszámot kivonja az épületből, mert meg fognak fulladni a füstben.

Amikor azt a parancsot kapja, hogy maradjanak még bent, azt válaszolja: "Jöjjön be az, aki ezt az utasítást kiadta, s dögöljön meg az itt a szén-monoxidban. Megtagadom a parancsot, ha a hadbíróság elé állít, akkor is, rohadjon meg, aki ezt mondta. Kiviszem az összes emberemet innen. Benzinnel ránk gyújtottak mindent."

A parancsnok az indulatos kifakadás után mégis úgy döntött, hogy embereivel tovább védelmezi a köztelevízió székházát. A rendőri egység így egészen 1 óra 20 percig a helyszínen védekezett.

Az egység 150 tagja közül 114-en szenvedtek valamilyen sérülést - írta a napilap.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: vizsgálják az ügyben megjelentek valóságtartalmát.

A rendzavarók múlt hétfőn este tizenegy óra körül törtek be az MTV székházába. Az indulatok azt követően mérgesedtek el, hogy a tüntetők egy kisebb csoportja a Kossuth téren tüntetők petícióját akarta átadni és beolvastatni a köztelevízióban. Miután nem fogadták őket, "erősítést" hívtak a térről, majd az MTV székháza előtt kialakult tömegjelenetek során az események vandalizmusba csaptak át.

A főbejáraton áttörők szétvertek mindent, ami az útjukba került. Többen fosztogatni kezdtek.

A válságos helyzet miatt az MTV hajnali 1 óra 20 perckor megszakította adását, a biztonsági szolgálat pedig a cég vezetésének utasítására az épület elhagyására szólította fel a köztelevízió valamennyi munkatársát.

Az időközben megerősített rendőrség csak órákkal később tudta megtisztítani az MTV székházát az épületbe betört rendzavaróktól és bámészkodóktól. A távirati iroda hajnali 4 óra 5 perckor jelezte, hogy a székházban újra a rendőrök a helyzet urai.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek