A NATO- csúcsról 3000 újságíró tudósít
Mintegy 3000 újságíró fog tudósítani a NATO jövő heti prágai csúcstalálkozójáról - közölte Bára Mayerová a tanácskozás szervezőbizottságának képviselője.
Dátum: 2002-11-17 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:37.343431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendkívüli érdeklődéssel várt találkozó alkalmával, amelyen várhatóan hét újabb kelet-európai állam kap meghívást a védelmi szervezethez való csatlakozásra, 46 ország államfőjét, kormányfőjét, valamint a külügyi- és a védelmi tárcák vezetőit várják Prágába.
A volt szocialista országok közül 1999 óta Csehország, Lengyelország és Magyarország már tagja a szervezetnek. A cseh sajtót mintegy 700 újságíró fogja képviselni, míg külföldiek közül a legnagyobb érdeklődést a németek mutatják, akik több mint 190 újságírót akkreditáltattak a csúcsra. A Reuters hírügynökség az állandó héttagú prágai stábja mellett 12 további tudósítót küld a cseh fővárosba. Jelen lesz az arab hírtelevízió, az al-Dzsazíra stábja is.
Tekintettel arra, hogy a Kongresszusi Központban megrendezendő magas szintű tanácskozás mellett NATO-, illetve globalizációellenes tüntetések és utcai zavargások is várhatóak a cseh fővárosban, a hatóságok mintegy 200 darab speciális golyóálló védőmellényt is kiosztanak azon újságírók között, akik az utcán zajló eseményeket fogják követni.
MTI - fidesz.hu