A pápa szerint a vallások közötti párbeszéd létfontosságú
A vallások közötti párbeszéd létfontosságú - vélekedett XVI. Benedek pápa hétfőn nyári rezidenciáján, a Róma közeli Castel Gandolfóban, ahol a muzulmán többségű országok Szentszékhez akkreditált nagyköveteit és az olaszországi muzulmán közösség több képviselőjét fogadta.
Dátum: 2006-09-25 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:18.071045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katolikus egyházfő szerint ettől a dialógustól függ "nagy részben a jövőnk". Hangoztatta: elkerülhetetlenül szükség van arra, hogy a vallások és a kultúrák között olyan hiteles párbeszéd folyjék, amely "képes bennünket segíteni abban, hogy a gyümölcsöző együttműködés szellemében együtt kerekedjünk felül az összes feszültségen". XVI. Benedek elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy megtartották ezt a találkozót, amely azért jött létre, hogy megerősítse a Szentszék és a világ muzulmán országai közötti barátság megőrzését. Az összejövetel "azt is szolgálta, hogy ismételten kinyilvánítsuk megbecsülésünket és mélységes tiszteletünket, amellyel a Szentszék viseltet a muzulmán világ iránt" - mutatott rá a pápa, megemlítve azt, hogy elődje, II. János Pál is a vallások közötti párbeszédet szorgalmazta.
"Az egyház nagyrabecsüléssel tekint a muzulmán világra, amely egyetlen Istenben hisz" - szögezte le. A pápa a találkozó megszervezésével kapcsolatban mindössze annyit mondott, hogy létrejöttének körülményei ismeretesek. Az audiencia része volt azoknak a diplomáciai erőfeszítéseknek, amelyekkel a Vatikán igyekszik megmagyarázni, hogy az egyházfőnek az iszlám világot felháborító regensburgi beszédét félreértették. XVI. Benedek szavait a muzulmán országokban úgy értelmezték, mint amelyek erőszakosnak mutatták be az iszlám vallást. A pápa azóta többször is sajnálkozását fejezte ki az ügy miatt.
A mintegy félórás, a Svájciak Termében megrendezett audiencián huszonkét nagykövet és az olaszországi muzulmán közösség másfél tucat képviselője jelent meg. A pápa, miután felolvasta rövid beszédét, felállt, és egyenként üdvözölte a résztvevőket. Albert Jelda, Irak vatikánvárosi nagykövete a találkozó után kijelentette: "ez volt az, amit a pápától vártunk. Eljött az ideje, hogy azt, ami történt, magunk mögött tudjuk, és hidakat építsünk egymás között". A pápa kifejezte mélységes tiszteletét az iszlám iránt - jelentette ki.
MTI - fidesz.hu