Japán nem adja fel a mágneses vasúttal kapcsolatos terveket
A németországi Transrapid balesete ellenére Japán nem adja fel a mágneses vasút fejlesztésével kapcsolatos terveket. A japán vasutak hétfői közleménye szerint a következő tíz évben 2,4 milliárd eurónak megfelelő összeget fordítanak a lebegő vasút fejlesztésére.
Dátum: 2006-09-25 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:18.384413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hét végén hajtottak végre 100 utassal tesztet a Tokiótól nyugatra lévő kísérleti pályán. A japán kormány egyidejűleg azonban bejelentette, hogy figyelemmel kíséri a németországi baleset okairól szóló vizsgálatok eredményeit.
A múlt pénteken 23 ember halt meg a világ egyik leggyorsabb vasútjának, a Transrapid mágneses vasútnak az összeütközése következtében. A Transrapid egy karbantartó teherautóval ütközött össze a németországi Emsland körzetében. Az ügy körülményeit az államügyészség elemzi.
A német technológiával 2003 óta működő sanghaji Transrapid, az egyetlen kereskedelmi forgalomban lévő mágneses vasút üzemeltetői is Németországban tájékozódnak. A kínai kormány és a Transrapid International társaság képviselői a sanghaji vonat 160 kilométerrel történő meghosszabbításáról folytatnak tárgyalásokat.
A Siemens és a Thyssen csoport által kifejlesztett Maglev vasút 450 kilométeres/órássebességgel 1993-ban állított fel rekordot. A Sanghajt a város repülőterével összekötő, minden órában közlekedő vasút rendszeresen eléri a 430 km-es óránkénti sebességet 30 kilométeres útján.
MTI - fidesz.hu