Komoly vita várható a Máért ülésén
A határon túli szervezetek többsége nem ért egyet a munkavállalás lehetőségének megszüntetésével, illetve azzal, hogy a módosítás gyengítené a magyarigazolvány pozícióját -mondta a Máért ülését megelőzően Duray Miklós.
Dátum: 2002-11-17 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:38.248924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Duray Miklós hangsúlyozta, hogy komoly vita alakul majd ki a kedvezménytörvény kapcsán a Máért vasárnapi ülésén, vagy lesz olyan szervezet, amelyik nem írja alá a záródokumentumot.Erről a szlovákiai politikus - aki azért nem vesz részt a Máért vasárnapi ülésén, mert a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem őt delegálta a hétfői egyeztetésre - a Máért ülését megelőzően beszélt újságíróknak.
A Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke elmondta: a határon túli szervezetek és a magyar parlamenti pártok közötti hétfői egyeztetés feljegyzései arról tanúskodnak, hogy alig született egyetértés a módosító javaslatok kapcsán. Jelezte: a határon túli szervezetek többsége nem ért egyet a munkavállalás lehetőségének megszüntetésével, illetve azzal, hogy a módosítás gyengítené a magyarigazolvány pozícióját. Az oktatási-nevelési támogatás kapcsán úgy vélekedett: ahol lehet, ott meg kell hagyni a személyre szóló támogatást.
Hozzátette: a felvidéki helyzet megoldására - ahol a szlovák kormány tiltakozását váltotta ki a személyre szóló támogatás - több javaslatot is kidolgozott, amelyek lényege az, hogy a családok helyett az iskolai, szülői szövetségek lennének a támogatás kedvezményezettjei.
Újságírói kérdésre válaszolva utalt arra: a személyre szóló támogatásnak nem volna jogszabályi akadálya, a szlovák kormány a támogatás ellehetetlenítésével a magyar iskolába járók számának csökkenését szeretné elérni, hiszen a felvidéki magyar családok nagy részének rossz anyagi körülménye a jövőre várható áremelkedések mellett nem teszi majd lehetővé a magyar oktatással kapcsolatos többletkiadásokat.
MTI - fidesz.hu