Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiteles-e az SZDSZ? - in memoriam taxisblokád

Az interneten terjed az SZDSZ 1990-es nyilatkozata, amelyet még a taxisblokád idején adtak ki ugyanazok a politikusok, akik ma is a liberális párt prominensei, és akik nem értenek egyet a tüntetésekkel.


Dátum: 2006-09-25 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:23.485166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabad demokraták, akik mindig oly büszkén hangoztatják szabadelvűségüket és oly széles vállal állnak ki a jog mellett, most úgy tűnik, nem hajlandóak elismerni az emberek demokratikus véleménynyilvánításához való jogát. Sőt, talán a nagy hazudozásban, amelyet az elmúlt 16 év politikája szerintük is produkált, már nem is emlékeznek 1990-re...

Kuncze Gábor szeptember 22-i sajtótájékoztatóján annak a véleményének adott hangot, hogy a kormány ellen tüntetők az alkotmányos rend megdöntésére készülnek. Azt is mondta, hogy ami ma demokratikus tüntetés címén az utcákon zajlik, az már a hazai alkotmányos rend megsértése. Demszky Gábor vasárnap a tüntetés kapcsán a város békéjét feldúló álforradalmi megmozdulásokról beszélt, sőt, Gyurcsány Ferenccel és Molnár Gyulával aláírta az úgynevezett Budapest Nyilatkozatot, amelyben szükségesnek látta rögzíteni, hogy készek megvédeni a köztársaság intézményeit, a főváros békéjét, a budapestiek biztonságát.

Az SZDSZ prominensei (Horn Gábortól kezdve Kóka Jánosig) folyamatosan arról beszélnek a médiában, hogy Orbán Viktor vitte az utcára a tüntetőket. Azt nem mondták, hogyan és miként, de arról is hallgatnak a szabad demokrata politikusok, hogy 16 évvel ezelőtti nyilatkozatuk, amelyet a taxisblokád idején adtak ki, miként támogatta a taxisok utcai tiltakozását. Vagy netán ők vitték az utcára a taxisokat?

Íme az SZDSZ nyilatkozata:

"Az SZDSZ Ügyvivői Testülete jogosnak tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni országos tiltakozást.

Öt hónapos fennállása alatt a kormány megmutatta, hogy nem tud mit kezdeni gazdaságunk mélyülő válságával. A mai napon bebizonyította, hogy nem tudja kezelni a romló életkörülmények miatti társadalmi tiltakozást.

Az erőszakkal való fenyegetőzés megengedhetetlen, csak tárgyalásos megoldás lehetséges. Most már nem csupán a benzin áráról van szó. Az országnak haladéktalanul felkészült, a lakosság bizalmát megszerezni képes kormányra van szüksége.

Addig is biztosítani kell az élet normális menetét. Felhívjuk a tiltakozó mozgalom résztvevőit, hogy semmiféle provokációnak ne üljenek fel, védjék a rendet és a nyugalmat. Felhívjuk a közellátás, a szállítás és az egészségügy dolgozóit, hogy - mint eddig is tették - biztosítsák a lakosság ellátását.

Felhívunk minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását.

Budapest, 1990. október 26., 13 óra 30 perckor

az SZDSZ Ügyvivői Testülete"

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek