Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Modern művészeti galéria Debrecenben

Az ország legnagyobb magángyűjteménye egy részének a bemutatásával Kósa Lajos, a cívis város polgármestere hétfőn megnyitotta a modern művészeti galériát Debrecenben.


Dátum: 2006-09-25 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:24.112314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester emlékeztetett rá, hogy a város hárommilliárd forintból kizárólag a debreceni polgárok pénzéből építette a városközpontban a háromszintes galériát, amely szervesen illeszkedik a Kölcsey Központ épületegyüttesébe.

"Ez volt a legmerészebb vállalkozásunk, amely tudom, hogy óriási hasznot hoz a városnak, de ezt nem tudjuk forintosítani" - mondta a polgármester.

A legnagyobb hazai vidéki kiállító teremben az Antal Péter debreceni ügyvéd gyűjteményéből származó mintegy ezer XX. századi és kortárs magyar képzőművészeti alkotás látható.

A gyűjtemény megalapozását még az ügyvéd nagyapja, Lusztig Sámuel derecskei kereskedő kezdte meg a múlt század elején, s unokája folytatta a nemes hagyományt.

A gyűjteményben a XX. századi magyar képzőművészet szinte minden jelentősebb irányzatának és képviselőjének műve megtalálható.

A Kilencven év című kiállítás - mint azt Antal Péter a megnyitón elmondta - ezzel kilépett az intimitásból, s tíz évig lesz látható Debrecenben.

A megnyitó méltatói közül többen úgy fogalmaztak, hogy új kulturális vonzerővel gazdagodott Debrecen. A tervek között a kiállított anyag egy részének a cseréje is szerepel, vagyis az Antal-Lusztig gyűjtemény külföldi kiállításra utazó darabjai helyett a tervek szerint jelentős külföldi gyűjtemények is eljuthatnak majd a cívis városba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek