Minden eddiginél fontosabb az október elseji önkormányzati választás
Az október elseji önkormányzati választás minden eddiginél fontosabb: ha az ország nincs jó kezekben és komoly pénzügyi válság van, akkor biztosnak kell lenni abban, hogy a városban jó döntések születnek - mondta hétfőn Zalaegerszegen Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2006-09-25 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:26.344103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt oktatási miniszter szerint kritikus a szakképzés és a felsőoktatás helyzete. Pokorni Zoltán szerint a szakképzés komoly bajban van ma Magyarországon: a középiskolások egynegyede lemorzsolódik, nem tud végzettséget szerezni, munkanélkülivé válik.
Mindez főként a hátrányos helyzetű, roma családok gyermekeit érinti, felzárkóztatásukra nagyobb figyelmet kell fordítani - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a fideszes politikus.
A tandíj bevezetését a felsőoktatásban ártalmasnak nevezte, hozzátéve, a Fidesz azt javasolja, a kormány és az ellenzék szakértői a diákokkal közösen vitassák meg, milyen finanszírozással lehetne garantálni, hogy tehetséggel, szorgalommal lehessen előrejutni, s a szegényebb családok gyermekeinek is legyen esélyük a tanulásra.
Amennyiben a választók nemet mondanak október elsején az MSZP megyei listájára, akkor világossá válik, hogy azokat a nehéz gazdasági lépéseket, amelyekre az ország rákényszerül Gyurcsány Ferenccel, nem lehet végrehajtani - mondta Pokorni Zoltán.
MTI - fidesz.hu