Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódó tüntetések vidéken

A vidéki városokban is tovább folytatódtak a kiszivárgott Gyurcsány-beszéd miatti tiltakozó akciók.


Dátum: 2006-09-25 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:27.605582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Debrecenben hétfőn este is folytatódott a Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását követelő demonstráció, a város főterén a Kossuth-szobornál mintegy 200-300-an gyűltek össze.

A cívisvárosban egy hete minden nap több százas, illetve több ezres tömeg követeli a kormány távozását.

Hétfőn este csakúgy, mint korábban, békés volt a demonstráció: a résztvevők nemzetiszínű zászlókat lobogtattak, az alkalmi szónokok mellett zenét hallgattak és verseket szavaltak.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója a demonstráló tömegben látta hétfőn este Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét is.

Bölcskei Gusztáv a múlt heti demonstráción már szólt a tömeghez, vasárnap este pedig Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök és Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi püspök is felszólalt a debreceni Kossuth-szobornál tartott tiltakozó megmozduláson.

A kormányfő lemondását követelték a tüntetők Szegeden

A kormányfő lemondását követelte mintegy négyszáz tüntető hétfőn este Szeged belvárosában. Az egy hete kezdődött demonstrációsorozat a következő napokban is folytatódik - jelentette be a Kossuth- szobor előtt Péter Árpád, a szegedi tüntetések egyik vezéralakja.

A sípokkal, kürtökkel felszerelkezett tiltakozók transzparensein "Igaz magyaroknak nem kell ilyen kormány", "Kurvaország nekem szent!", "Ezért Gyurcsány megfizetsz!", "Aki hazudik az lop is, így jártál Feri!", "Ébredj magyar! Megbízható városvezetést!" "Piros lapot a kormánynak" feliratok voltak olvashatók.

Az összegyűlt emberek "Választási csalás", "Gyurcsány takarodj!", "Mondjon le!" jelszavakat skandálták.

A tömeg nemzetiszínű zászlókkal és néhány Árpád-sávos lobogóval fél 8 után elindult, a belvárost megkerülve a rendőrség biztosította útvonalon Nagy Imre szobra elé.

Miskolcon is demonstráltak

Jelentősen csökkent a korábbi napokhoz képest a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelők száma Miskolcon hétfő estére, a borsodi megyeszékhelyen kevesebb mint háromszázan demonstráltak - jelentette az MTI tudósítója.

A tüntetők, mint egy hete mindig, most is a Városház téri Szent István szobornál gyülekeztek, beszédeket hallgattak meg, majd a polgármesteri hivatal érintésével az SZDSZ, ezt követően pedig az MSZP városi szervezetének irodájához vonultak.

A miskolci önkormányzatot MSZP-SZDSZ koalíció irányítja.

A menet időközben 200-300-asra duzzadt.

A miskolci tüntetést a korábbi napokhoz képest lényegesen kevesebb rendőr és határőr vigyázta.

Az elmúlt héten volt olyan nap, amikor mintegy 1500-2000-ren tüntettek a borsodi megyeszékhelyen a miniszterelnök lemondásáért.

A demonstráció most is rendben, atrocitások nélkül fejeződött be, ugyanakkor a résztvevők nem hagytak kétséget afelől, hogy kedden folytatják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek