Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Durvuló kampány Óbudán

Csire János, a III. kerület független polgármesterjelöltje szerint a polgármesteri székért induló szocialista ellenfele, Pető György a közlemúltban megfenyegette őt. Erről a független jelölt tájékoztatta hétfőn az MTI-t. Az érintett szocialista politikus az MTI-vel közölte: telefonon valóban jelezte nemtetszését Csire Jánosnak az által kiadott kampányanyag hazugságai miatt.


Dátum: 2006-09-26 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:29.150883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csire János a történtekkel kapcsolatban elmondta: egy közelmúltban megjelent, őt támogató kiadványban volt olvasható a Pető György múltjára utaló "ügynök" szó. Az MTI-nek elküldött közleményében a szocialista politikusra utalva a független jelölt úgy fogalmazott: "úgy tűnik, ismételten találva érezte magát az "ügynök" szó miatt, bár a rendszerváltás előtti diktatúrában végzett, s el nem titkolt tevékenységének jelölésére szolgáló kifejezés több sajtóorgánumban is megjelent, és nyilvános tévéműsorban is elhangzott. Politikai ellenfelem felhívott, s egyszerűen megfenyegetett".

Csire János az MTI érdeklődésére elmondta: Pető György azzal fenyegette meg, hogy "ha ő lesz a polgármester, akkor minden törvényes eszközt igénybe vesz, hogy engem tönkretegyen". Hozzátette: "megfenyegetett azzal is, hogy barátaimra - akik részesei, segítői a kampányomnak ugyanez a sors vár".

Válaszközleményében Pető György úgy fogalmaz: "nem értem Csire Jánost. Miért gondolja azt, hogy nekem van mozgásterem a bűncselekményekkel és szabálysértésekkel szembeni fellépésben? A mindenkori polgármesternek kötelessége vigyázni a közösség vagyonára, kötelessége vizsgálatot indítani, feljelentést tenni, ha bűncselekményről szerez tudomást, vagy ilyeneket gyanít. Ennek jogállami környezetben teljesen természetesnek kell lennie".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek