Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elégedetlen az amerikai hadsereg

Az amerikai szárazföldi erők vezérkari főnöke, Peter Schoomaker tábornok elutasította a 2008-as költségvetési tervezet benyújtását az amerikai védelmi minisztériumnak - írta hétfőn a Los Angeles Times című kaliforniai lap.


Dátum: 2006-09-26 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:29.444611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A példa nélküli eset azt követően történt, hogy a tábornok figyelmeztette Donald Rumsfeld védelmi minisztert, az előirányzottat jóval meghaladó költségvetés nélkül az amerikai hadsereg nem lesz képes a jelenlegi szinten ellátni feladatait Irakban és ezzel egy időben teljesíteni más globális vállalásait. Az újság a Pentagon munkatársaira hivatkozva azt írta, hogy az "ellenszegülés" tükrözi a hadseregen belül széles körben elterjedt véleményt: az amerikai hadsereg erőinek jelentős iraki csökkentése nélkül a pénzügyi keretszámokat jelentősen át kell dolgozni.

Schoomakernek augusztus 15-ig kellett volna benyújtania a szárazföldi hadsereg költségvetésének a tervezetét. A büdzsé kidolgozásában részt vevő egyik magas rangú tiszt szerint Schoomaker 2008-ra 138,8 milliárd dollárt szeretne kérni, közel 25 milliárddal többet, mint amennyit Rumsfeld védelmi miniszter keretként előirányzott. A hadsereg idei 98,2 milliárd dolláros költségvetésével szemben Schoomaker kérése mintegy 41 százalékos növekedést jelentene.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek