Búcsúzik a Leonidák meteorraj
Ezeken az éjszakákon okoz utoljára valódi meteorzáport Európa és Amerika felett a Leonidák meteorraj. Hasonló égi látványosságra a csillagászok szerint kereken száz év múlva kerülhet sor.
Dátum: 2002-11-17 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:38.928653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövő héten kedden éri el csúcspontját a meteorzápor. Az előrejelzések szerint a Föld néhány szerencsés pontjáról óránként akár kétezer fénycsíkot is meg lehet majd figyelni. Hasonló meteorhullásra a csillagászok szerint az évszázad végén kerülhet ismét sor.
A Leonidák meteorraj, amely a nevét a látszólagos kiindulási pontjától, az Oroszlán csillagképtől örökölte, már tavaly ősszel is szokatlanul élénk csillaghullást mutatott be. Akkor az amerikai és ázsiai megfigyelők jártak szerencsével, most viszont Észak-Amerika mellett Európából is látni lehet a jelenséget.
Különleges helyzetet élveznek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó űrhajósok, akik már tavaly novemberben is különleges kilátásban részesültek. A földi megfigyelők számára csak a felhőzet és a túl világos holdtányér ronthatja el az élményt.
Amennyiben november 19-én pirkadat előtt, a Leonidák aktivitásának csúcspontján felhőtlen lesz a keleti égbolt, magyar idő szerint hajnali fél 5 és fél 6 között a csillagászok becslése szerint akár 500 meteort is meg lehet figyelni.
Kis szerencsével a korán kelők az ezt megelőző napokban is megfigyelhetik a Leonidákat. Már november 14-én hajnalban több tucat felvillanásra került sor. Ha az időjárás ismét semmivé foszlatja az európai megfigyelők reményeit, a meteorrajról készült aktuális képeket a Spaceweather.com weboldalon mindenképpen meg lehet találni.
A Leonidák meteorzápor akkor keletkezik, amikor a Föld a Tempel-Tuttle üstökös által hátrahagyott felhőbe ütközik, amely homokszem és borsószem közti méretű törmelékből áll. A becsapódás sebessége elérheti a 260 ezer kilométert óránként.
Valódi meteorzáporra legfeljebb 33 évente kerülhet sor, amikor az üstökös valóban közel kerül a Naphoz. A most kifutó, különösen intenzívnek bizonyult Leonidák-szezonban az idei év az utolsó.
A csillagászok ki szeretnék használni a lehetőséget, hogy a meteorzáport az elmúlt két évhez hasonlóan repülőgépek fedélzetéről figyeljék meg. Az úgynevezett Leonid Multi-Instrument Aircraft Campaign során a kutatók azt vizsgálják meg, hogy egy hasonlóan heves törmelékzápor képes-e kiiktatni a műholdakat.
Ezen kívül érdekes információkkal szolgálhat, hogy milyen kémiai reakciók történnek a fénycsíkok sávjában, illetve hogy az üstökös maradványai valamilyen módon befolyásolhatták-e a földi élet kialakulását.
vomit - index.hu
Fotó: www.imo.net