Navracsics: A feszültséget Gyurcsány gerjeszti
A Fidesz frakcióvezetője nem ért egyet az alkotmányozó nemzetgyűlés követelésével, de nem is tartja azt alkományellenesnek. Navracsics Tibor szerint a feszültséget nem Schmitt és nem is a Fidesz gerjeszti, hanem a rendületlenül az országot járó és "folymatosan békéről papoló kormányfő".
Dátum: 2006-09-26 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=64289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:39:31.801809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schmitt Pál - ellentétben Gyurcsány Ferenc folyamatos provokációival - csak a kedélyek csillapításáért szólalt fel a Kossuth téren, annyit kért, hogy, aki elítéli az erőszakot, hordjon valami fehér ruhadarabot - mondta Navracsics Tibor a Nap-keltében.
A Fidesz-frakció vezetője szerint a feszültséget nem Schmitt és nem is a Fidesz gerjeszti, hanem a rendületlenül az országot járó és folymatosan békéről papoló kormányfő, aki - ismételte újra Navracsics - 2006 tavaszán eltitkolta a gazdasági adatokat, és beismerte, hogy hamis gazdasági adatokra építették kampányukat.
Navracsics azt mondta, nem ért egyet az alkotmányozó nemzetgyűlés követelésével, és mint mondta, nem örül annak sem, hogy frakciótársa, Kelemen András aláírta az ezt követelő petíciót, de hangsúlyozta: ez önmagában még nem alkotmányellenes. A frakcióvezető újra a szakértői kormány létrehozását sürgette, de ha ez nem sikerül - tette hozzá - legalább legyen új miniszterelnök Gyurcsány Ferenc helyett, aki egyre kínosabb és egyre szalonképtelenebb Európában.
MNO - fidesz.hu